MENU
About the blog About me Contact me

My Vacation in Palestine – Never judge before you’ve met the beautiful souls from the other side!

I’m mostly sharing posts on hip bars & restaurants, party spots & beaches but whoever follows me for a while or knows me better can expect from me thought provoking shares as well. I like to provoke – mostly myself. I like to push my own borders. But there are some borders I’m not enough alone to push. (magyar nyelvű bejegyzés a lap alján)

This is why I gathered my besties & draw down first to Zikim, the beach bordering the Gaza strip. We wanted to witness with our own eyes “the world’s end” – as we can see it. And we are still the lucky ones. There are 1.7 million people on the other side, and I am 100% sure there are like minded friends over there as well, just like anywhere else. It is heartbreaking for me to think of it that the majority of Gaza’s population is youth, being born into this unbearable land of sadness, being isolated for a conflict they never even had a chance to solve. It’s filling my heart with heaviness to hear sirens going on if I step further than a spot where pieces of rocks are marking: “that’s where the unresolved horrors start, you must not take part, we’re handling it”. Because I don’t trust the way it’s being NOT handled.

By any of the sides. The trip was especially uneasy to my husband Nimi, as he was also born into a complicated political drama, where human lives are thrown away for ideologies. His family lost a lot. Same way as families loose so much these days in Palestine. We are so similar, even the same in so many ways – how, how, how can it be that we let our governments, the loudest extremists, the most insane voices speak for us, decide for us, kill (for) us? No, I don’t know all the answers. I cannot break down the walls on my account, I cannot tell all militants to put down the arms, now. But I can travel, experience, and communicate to widen my horizon. What would I become if I was blocked in a 40 square kilometers long piece of a land where everyone I know tells me: I live like an animal because of those who want to destroy my kind from the other side of the wall?

And what could I do if I was sent to the army at 18, being told loving my grandfather’s religion and honoring my grandmother’s faith I must accept that protecting Jewish Israel is above all? If I’d have no person telling me otherwise, I’d might just be one of the suicide bombers, or proud fighters shooting from the frontline – promoting death for a cause is more important than life for a reason. I’m promoting peace until the day I die and being caught by ISIS being beheaded or being tortured to death by any regime could change that. I have faith in us. For me this is just a beach. Apart from what our “democracy” did to it, a peaceful place, where the radio is playing “Don’t Worry, Be Happy.” Fighting squeezes out the happiness from the soul, it turns us blind, and makes everyone suffer around us.

It won’t matter who’s side you’re on when the seas will flood your homes thanks to factory farming & abusing the riches of the Earth. It won’t matter when there will be no more clean water to drink. What will you do then – just kill whoever wants to drink too? Maybe, probably – but then at least you’re not justifying it with religion or nationalism. I invite you to step out of The Bubble and go through this journey yourself. It’s worth to take. Otherwise, how will we stretch those borders? How will we set anyone free – if we are afraid of setting ourselves free from prejudgment? If you wanna hate, hate – but it won’t take you anywhere. This is why I decided to take a different path…

I live in Israel for nearly a decade but up until now I was too blind to see the writing on #TheWall: although I always wanted to #VisitPalestine, prejudgments, fears & worries paralyzed me – I travelled in the #WestBank several times, but never before at fully Palestine-controlled territories. I was not even sure I’m allowed with my #Israeli visa – but then #MyFamily, “The London Crew” who we all lived together with once in #Hackney arrived to celebrate with us our wedding with Nimrod Dagan, and after a few days of travels up & down Israel we decided: we’ll see what’s on #TheOtherSide. Just call me #AbuKristof – at Hammam al-Shifa, a 13th century Turkish Bath in NablusPalestine – 2 hours laying down on the hot marble, sauna & steam time, a crazy rubbing session, and a superb massage, then sage tea & shisha… could I ask for more? Oh yeah, I could: #WorldPeace!

Starting in Bethlehem we draw to Jericho, later on arriving to Ramallah, and I can honestly say, I’ve never imagined we could have so much funbeauty & awakening here: we visited the Banksy museum, we ate fabulous hummus & falafel, we climbed the #MountainOfTemptation, and we partied at Garage Coffee Shop & BAR, we had coffee on the rooftop terrace of Hostel In Ramallah, and soon we’re heading to #Nablus to see & feel even more. I’m eternally grateful to my friends for making me walk that #ExtraMile, and got me out of my comfort zone – I was always a peace activist & I don’t care much for nationalism, I condemn religious extremism on both sides, but for me to get a complete picture of this sensitive situation here in the #MiddleEast it was more than a must to #BreakDownTheWalls of my very own burdens.

One of my favorite things while travelling is discovering the local #FoodMarket wherever I go, and when we arrived to Nablus Palestine I was excited to realize: basically the whole #OldCity is one big #ArabSouk – souk is #Arabic for market. The next morning we walked through this street of #spices#StreetFood & coffee shops, and each corner we bought something to taste – I can honestly say, nowhere in the world I ate such incredible food, never saw such colors, and never encountered so many friendly people: every single person was greeting us with a big smile & told us their stories how their family is in farming, coffee roasting, manufacturing #OliveOil for decades or centuries, so many costermonger friends gave us presents & gifts from freshly ground coffee to cakes & fruits, and in just 48 hours we truly felt like home. 

We got so much goods, I cannot wait start cooking & baking with my new zatar herbs, frying with my golden olives oil, and to get deeper in the foodie art of the Palestinian #cuisine back home at Yafo CreativeMissing my husband Nimi who could not travel, as the nations have zero diplomatic relations at this point, but some day soon we’ll come back here together – when these beautiful countries & their good people join forces against aggressors from any side & every side #TheWorldWillBeAsOne – for ALL of us. 

Sohaország, vagy csodaország? – Avagy pót “legénybúcsúm” Palesztinában 

A 13. századi kőpalota boltíves ablakain lágy szellő fúj be, a szemközti hegyen – a szamaritánusok legszentebb helyén – apró fénycseppek pislákolnak, az óváros zaja pedig egyre csendesedik, bár még ilyenkor, éjfél után is tucatjával járják az ódon utcákat a baráti társaságok, falafelt majszolva, autórádióból bömböltetve az kortárs arábiai muzsika legjavát. Nábluszban vagyunk, Palesztinában – a fal túloldalán. Pár perce érkeztünk haza egy kései vacsoráról – a humusz 200 forintnyi sékelbe, a falafel 300-ba, a szemünk láttára gyúrt és lángolókemencében kisült lepénykenyér zatarral pedig 350 forintba kóstált, négyünknek, majd miután megtömtük a bendőnket ajándékba kaptunk egy tálca baklawát, és ennél sokkal-sokkal többet: akármerre járunk is, a taxi sofőröktől a pincéreken át a vendéglátóinkig mindenki végtelenül mosolygós, közvetlen, ugyanakkor tisztelettudó. Igen, még a katonák és rendőrök is. A hidzsábot viselő kislányok is, akik szelfiznek velünk, a menekültek, akik még a deportálásukról is mosolyogva mesélnek, és a Beverly Hills legmenőbb villáit megszégyenítő kastélyokban élő milliomosok is – mert ilyen is van ám ideát, nem csak menekült táborok.

Így volt ez Betlehemben is, ahová Jeruzsálemből érkeztem helyi busszal, egyenesen a világhírű street artist, Banksy szállójába, a „The Walled Off Hotel”-be, amely közvetlen az Izraelt és Palesztinát elválasztó fal mentén húzódik – barátaimmal még egy saját graffitit is rittyentettünk a falra: mondanom sem kell, egy „Banksy meets Warhol” stílusú Madonna portrét fújtunk fel a falra, egy merőben stílszerű idézettel kiegészítve: „Szegény ember az, akinek öröme mások engedélyétől függ.” – ugyanis meglepő módon sokkal több csillogó szemű kisgyerekkel, segítőkész lakossal (akik ha útbaigazítást kértünk, egész az úticélunkig kísérnek), és igazi érdeklődő elfogadással és befogadással élő emberrel találkoztam itt mint bárhol a világon. Így volt Jerikóban, ahová egy keresztény arab taxisofőr furikázott minket, és út közben elmesélte: a bátyja épp most vesz feleségül egy zsidó lányt, illetve amikor illegális izraeli telepek mellett vezettünk azt mondta: „A telepesek nagyon jó emberek – nem velük van baj, hanem a kormányainkkal.” És így volt Ramallahban, ahol egy medenceparton pihegve faltuk a humuszt, és ahol a Garage bárban hajnalig mulattunk a helyiekkel, akik közül többen tudták, látták, értették: a négyfős baráti társaságból hárman melegek, ráadásul én történetesen Jaffában lakom a fal túloldalán.

Nem kimondottan az a kép, amely a hírekből és rémtörténetekből jön át Palesztináról, igaz? Olyannyira nem, hogy ha valaki mindezt elmeséli nekem úgy, hogy sosem jártam itt, talán egy szavát sem hiszem. Ezért volt annyira fontos, hogy – tíz év után – végre hátrahagyjam a rámragasztott előítéleteket és aggodalmakat, és igent mondjak magamnak erre az utazásra. Nagyon ritkán fordul elő egy ember életében, hogy egy utazás során megtapasztalja: „Soha többé nem leszek ugyanaz az ember, aki akkor voltam, mikor elindultam.” Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy itt lehetek és megtapasztalhatom mindezt. Amikor tíz éve Izraelbe költöztem, esztendőkön át „győzködtem” az Európában élő barátaimat: nincs mitől félniük, és a propagandafilmekben és lejáratócikkekben szereplő extrémista, öntömjénező, felsőbbrendűséget hirdető zsidók szélsőséges példák, Izrael nem ilyen. Éppen ezért egyenesen butusnak tartom magam, amiért ilyen hosszan elhittem: „odaát” veszélyes. Ismerek jaffai, haifai palesztinokat, és rengeteg barátom – köztük izraeliek is – elfogadják és értékelik a palesztin narratívát, és természetesen már azelőtt is végletekig pacifista voltam, mielőtt megismerkedtem volna velük, mert az egresszió, bosszúvágy és militáns megoldások még sosem szültek megoldásokat a világtörténelem során.

Azt azonban sosem gondoltam volna, hogy ideát az emberfeletti nehézségek ellenére ilyen önfeledten boldogok az emberek, és tárt karokkal fogadják, ami merőben eltér mindentől, amit ismernek. Engem, a hosszú szőke loboncommal és pink shortommal, Garry barátomat apró csillag tetkóval az orcáján, párját, Craiget, akinek több piercing van az arcán, mint ahány ujjam van egy kezemen (de lehet, hogy mindkettőn), és Sabina barátnőmet, akinek családja bangadesi származású, így aztán már első pillantásra is kiragyog a tömegből. Hálával és köszönettel tartozom a barátaimnak, amiért együtt indultunk neki a nagy útnak, és együtt élhetjük át mindezt, és szívemből remélem, hogy nem is olyan soká nagyot fordul majd a világ, és izraeli születésű férjem, Nimi is velem tarhat majd egy következő „hétvégi kiruccanásra”, Palesztinába. Ahogyan abban is bízom, hogy az itt megismert zenészek, művészek hamarosan Tel Avivban tarhatnak koncertet, kiállítást, vagy csak felugorhatnak hozzánk egy pohár vörösborra, hogy megünnepelhessük: meggyógyult a világ. Mert már nem az számít majd, „ki volt itt előbb”, és nem is az, melyik ország, nemzet, entitás létezett korábban (vagy létezik –e egyáltalán), hanem az, hogy megosszuk amink van, segítsük egymást, és gondoskodjunk önmagunkról és másokról.

Az univerzum egyik legigazságtalanabb dolga, amikor egy ember azért nem mozoghat a világban szabadon, mert a nagyszülei, vagy azok szülei egy komplikált politikai helyzetben nem láthatták át, milyen végzetes következményei lesznek az akkori társadalmi normáknak. A legkétségbeejtőbb dolog a Földön, amikor egy lelket egy nációval, vagy mégrosszabb, egy elnökkel, miniszterelnökkel, kiskirállyal, hatalommal azonosítanak. Ne ess ebbe a hibába – soha. Észrevetted, hogy akármit próbálsz leguglizni, mindig találsz az ideologiádat támogató és igazoló írásokat és dolumentumokat? Biztosan, az viszont kevésbé egyértelmű a legtöbbek számára, hogy mindig van legalább ugyanannyira hiteles ellenérv is. Aki arra keres rá, hogy „izraeli katonák arabokat ölnek”, fel fogja lelni. Aki arra, hogy „az IDF adományokat, ételt és palackozott vizet vitt a szenvedőknek”, megtalálja. Ha arra vagy kíváncsi, hogy „palesztinok zsidókat vernek”, meglesz, ahogyan az is, hogy „arabok és zsidók együtt tüntetnek a békéért”. Hogy – keretes szerkezettel élve – egy Madonna idézettel zárjam a gondolataimat: „Csak azt látod, amit a szemed látni akar.”

Shukran a sorsnak, amiért felfedezhettem ezt a csodaországot – az egyetlen helyet, ahol vastagabb a baklawa tölteléke, mint a tésztája, ez pedig nem csak szó szrint, metafórikusan is igaz. Nekem kinyílt a világ – végre. Lelkem legmélyéről kívánom, hogy egy nap mindannyian hátrahagyhassuk a kalickáinkat: azokat, amelyekbe mások zártak minket, és – elsősorban – azokat, amelyekkel önmagunkat ejtettük fokságba.

Szabadság, szeretet, béke – salam. Kristóf Joseph Steiner, Insta: White City Boy 

tags: , , , , , ,

Show comment(s)
Hide comment(s)